(Íródott Nyuzga javaslatára)

- Szórakoznak velünk? – kérdezte a vezér. – Legalább maga valódi? – és nyers mozdulattal Karen melle után kapott.

A nő ügyesen kitért a markoló férfikéz elől. Korábban kelj fel, apukám! Ráütni azonban nem mert a vezér kezére, bár szeretett volna. A vezér a következő pillanatban már nem is törődött vele.

- Ki vele, melyikük az igazi? – nézett a két férfira.

A két Morgensohn hallgatott. A vezér vállat vont.

- Így is jó. Csak figyelmeztetésképpen: az ál-Morgensohnnak kellemetlenségei lesznek odalent. Ezt megígérhetem. – a fegyveresekre nézett. – Indulás.

- Hová visznek bennünket? – fakadt ki az „egyik” Morgensohn.

- Indulás! – taszított egyet rajta az egyik fegyveres.

Morgensohn kitépte magát a karjából.

- Hová akarnak vinni? Mit képzelnek? – ágált dühödten. – Kik maguk?

Válaszul akkora pofont kapott az egyik fegyverestől, hogy félre nyekkent a feje. A szája sarkában vércsepp jelent meg.

Felháborodottan tiltakozott volna, de ekkor „a másik Morgensohn” kinyúlt utána, és elrántotta a fegyveres elől, maga mellé. Már törölte is a másik arcát, rántott rajta egyet, kettőt, hármat; a két férfi szédítő mozgássorozatba kezdett, vagyis inkább: egyikük boszorkányos gyorsasággal változtatta meg a helyét többször is, magával rántva a másikat.

Karen meglepetten nézte. Az elején nem tudta mire vélni, de aztán – úgy érezte – kezdi érteni.

- Hé! – ordított az egyik fegyveres. – Nyugton maradni!

Késő, gondolta Karen, reménytelenül késő. Későn kaptak észbe.

- Remek! – csattant fel a vezér. – Most legalább tudom, ki kicsoda.

Karen elmosolyodott. Nem. Nem tudja. A vezér nem tudja, melyik „Morgensohn” kicsoda. Sejtelme sincs róla. Csak úgy tesz, mintha tudná. Nem tudja, milyen módon történt az átalakulás, és nem biztos benne, hogy itt helyben le tudná leplezni a csalást, ezért úgy tesz, mintha nem is érdekelné. Melléfogott, de reméli, jelentéktelen ügyben.

- Indulás! – mondta a vezér.

A fegyveresek elszigetelték egymástól a három foglyot, és útnak indították őket a könnyűcirkáló folyosóin keresztül. Karen látta, hogy a „két” Morgensohnra nagyon éberen vigyáznak a katonák, és meglehetősen durván lökdösik őket.

Őt vezették a sor végén, így láthatta, hogy mindkét férfit két fegyveres fogja közre mögöttük, néhány lépéssel lemaradva tüzelésre kész fegyverrel halad a harmadik.

Vele enyhébben bántak, nem taszigálták, nem is szidalmazták. A karját sem ragadták meg. Biztos volt azonban benne, hogy a mögötte haladók egyike ugyanúgy szemmel tartja őt is, ahogy a társai a férfiakat.

Karen magában azon vigyorgott, hogy most egyik Morgensohn sem kérdi, hová viszik őket. Igaz is: hová viszik?

Nyilván a kutter fedélzetére. Azt gondolják, ha eltávolítják a három utast, könnyebb dolguk lesz a hajóval. Karen lehajtotta a fejét, ne lássák, amint gúnyosan elmosolyodik.

A kutter belseje feltűnően elhanyagolt volt. A vezérlőterem lepusztult és piszkos volt, az utastérben pedig – ahová terelték őket – áporodott szag terjengett. Nem takarítanak itt soha? Esetleg évek óta?

A három foglyot a vezérlő sarkába terelték, a falban futó csöveket körülfogó keretből kiálló acélkampókba kellett kapaszkodniuk. Hogy miért nem ültették őket a fotelekbe, amely kényelmesebb és biztonságosabb megoldás is lett volna, rejtély. Így a kísérő fegyveresek is állva maradtak, fegyvereik a rabokra szegeződtek.

A vezérlőpultot nem láthatták, mert fekete függöny választotta tőlük el. Karen alatta látott egy fekete cipőt; a tulajdonosa ruganyos léptekkel haladt a függöny belső oldala mentén, aztán a cipő eltűnt, gazdája valószínűleg helyet foglalt valamelyik székben.

A kutter belseje elég sivár volt.

- Mosquito M-16-os. – dörmögte az egyik Morgensohn Boyar hangjára emlékeztető tónusban.

Karen felfigyelt. Valóban Boyar hangja? Vagy csak a számára tűnik úgy? Igazából éppúgy lehetett Morgensohn hangja is; honnét tudja, hogy ez Boyar volt? Bizony, hogy ő volt, de bárki felületes szemlélő összetévesztette volna az ügyvéd hangjával. Hogy lehetséges ez? Morgensohn és Boyar tónusa még csak nem is hasonlított egymáshoz.

Karen elgondolkodott. Hosszabb ideig hallotta beszélni mindkét férfit, megtanulta megkülönböztetni hangjuk finom árnyalatait. A fegyveresek számára a dolog nem is ennyire egyértelmű.

Elnézte a két férfit, és a mozgásuk alapján próbálta megkülönböztetni őket. Másodpercekig tartott, mire sikerült. Mi folyik itt?

Morgensohn különös „duplázódása” eszerint nem csupán rögtönzött maszkírozás, hanem több annál? Mi történik itt?

Nem jutott több idő a töprengésre. Meglódult velük a Mosquito M-16-os. Az egyik Morgensohn elveszítette az egyensúlyát, de a másik elkapta, és talpon tartotta. Karen időben megkapaszkodott. Finoman elmosolyodott, látván, hogy az egyik fegyveres is csaknem elvágódik.

Nem volt rálátásuk a képernyőre, csak becsléseik lehettek, meddig tart az út, és a csatahajónak melyik részére fognak érkezni. Beszélgetniük nem szabadott, a fegyveresek mukkanni sem hagyták őket. Legfeljebb öt percig tartott az út. Akkor a kutter nagyot rándult, üggyel-bajjal kapaszkodva tudtak talpon maradni. Karen tudta, hogy a kutter dokkolt a csatahajón, és elfogta az izgalom. Túlságosan rövid volt a dokkolás, ezért a nő biztosra vette, hogy külső dokkhoz kapcsolódtak. Remélte, hogy a könnyűcirkálót is egy külső dokkba hozzák. És: nem fogják őrizni…

Miért őriznék, annak mi értelme volna?

- Indulás! – kiáltott rájuk az egyik fegyveres.

Ugyanabban a sorrendben indultak, mint jövet; Karen és kísérői haladtak a menet végén. A nő higgadtan figyelte az előtte haladókat. A kutter folyosóin haladva kidolgozott egy tervet. Még arra is volt ideje és érkezése, hogy pontosan megtervezze a mozdulatsort. Gyakorolni persze nem tudta, de emiatt nem esett kétségbe. Túlságosan sok mozgással kapcsolatos tanfolyamot végzett el hivatásos barátnőként ahhoz, hogy pontosan tudja koordinálni a mozdulatait, amint az idő elérkezik.

Még két kanyar van hátra. Már csak egy. Most fordultak rá az utolsó egyenesre. Jó ötven méterre, a folyosó végén egyenruhás katona őrizte a zsilipkaput. Karen jobban megnézte magának. A fickó látszatra katonás megjelenésű volt elég ormótlan sisakban, páncélmellényben, fekete – vagy inkább szürkésfekete – uniformisban.

Ez csak a látszat volt. A páncélmellény nem ért be, alóla alig láthatóan kikandikált a pocak hurkája. Miféle katona ez?

Ahogy közeledtek, Karen nyugodtan szemügyre vehette a férfit. A sisak álladzója sem volt bekapcsolva, és előfittyedt a katona tokája. A fegyvert szorító kéz ráncos volt, puha és pufók. A lábszárvédője be sincs fűzve. Miféle katona ez? Bármelyik őrmester agyvérzést kapna, ha ránézne.

Karen megértette. Színház az egész. A vén csatahajó miattuk szállt fel. Ha az őket elfogó fegyveresek robotkatonák, talán az egész csatahajón összesen nincs több belőlük. A csatahajó legénysége korántsem ütközetlétszámú, legfeljebb alig-alig elégséges, ha ilyen operettkatonákat is beöltöztettek.

Akkor pedig: a hajónak hamarosan le kell szállnia, méghozzá nem is akárhol. Nem valószínű, hogy valamilyen titkos bázison egy holdon vagy kisbolygón, hiszen honnan vennének ahhoz elegendő kiszolgáló személyzetet, ha a hajón sincsenek elegen? Hogyan biztosítanák a hajó és a személyzet ellátását egy élettelen égitesten?

Karen a középiskolában megtanulta: egy csatahajó kiszolgálásához százezernél több emberre volt szükség. Azzal kapcsolatban beszélt erről a tananyag, amikor azt fejtegette, milyen bölcsesség volt, hogy a Föld jelenlegi vezetői leszerelték a gigantikus szövetségi haderőt, hiszen olyan roppant embertömeg szolgált ott, hogy az emberiség anyabolygója nem tudta őket eltartani. A szövetségi haderő okozta a földi emberek mérhetetlen szegénységét, meg kellett szüntetni.

Később, a nem bunkó középiskolában már egészen mást tanítottak, de a száraz vén tanárnőt Karen nem szenvedte, és alig figyelt oda rá.

Szóval egy csatahajót százezer ember szolgál ki. Itt biztosan nem jut annyi. Legfeljebb néhány szakértő azon berendezések és programok kezelésére, amelyek foglyul ejtették a könnyűcirkálót. Azt a feladatot kiválóan oldották meg, de bizonyára pontosan ezért szállt fel a csatahajó.

Egyébként: valószínűleg nem rendelkezik az egykori fegyverzettel, vagy – ha rendelkezik is - nincs, aki kezelje. Fogatlan vén ökör ez a hajó, csak oroszlánnak maszkírozták.

Le kell szállnia, de nem akárhol: egy bolygón kell leszállnia! Bizony, a hatalmas, alkalomszerűen az űrbe emelkedő hadihajó minél hamarabb leszáll egy bolygón, méghozzá egy emberlakta, légkörrel rendelkező és élhető bolygón, mert sehol a legénysége másutt sem tudná magát fenntartani.

Oda fog leszállni, ahonnan jött! Akkor pedig: leszáll az űrkikötőben a könnyűcirkálóval együtt, és – valószínűleg a kutya sem fogja strázsálni egyiket sem!

Akkor: a konspiráció segítségével meg is lehet szökni!

Karen néhány lépésnyire volt a katonától, amikor menet közben a keze hozzáért a folyosó valamelyik konzoljához. Megtorpant, és a földbe gyökerezett a lába.

A bizsergés félreérthetetlen volt. Ez is a konspiráció része.

A hajó kommunikálni akar.

Vagy… Vagy máris kommunikál!

De kivel?

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK.