Az utóbbi tíz évben Délkelet-Ázsiával, Japánnal és Dél-Amerikával ismerkedtem. S mialatt és hűtlenül a nyugati végeket vallattam, álnokul szétesett a nagy Szovjetunió. És ha újra útra kelek, már csak az utódállamocskákban tehetem tiszteletemet. Hát, istenem, így változik a világ!

Hull a levél, ahogy ők hulltak.

Nem leltem balzsamát a múltnak,

így hát a jövőt kutatom:

Ninó nem sokat látott abból, ami érdekes, mert reggel nyolcra már elhagytuk Izmailiát – az ókori Serapentum – és addig igazán érdekes a táj. Itt persze láthatott sivatagot, amennyi csak a szemébe belefért... Este negyed hétkor megjelent a hídon, két doboz üdítővel, és felköszöntött.

Az első állandó huszárezredek a XVII. század végén jöttek létre. Az osztrák hadsereg huszárezredei csak 1762-ben kaptak számot, addig pusztán a mindenkori tulajdonos nevével jelölték őket.

Már épp belenyugodtam volna, hogy hallucinálok, amikor elkezdett ismerőssé válni a táj. Horowitz egy szót sem szólt az úton, de legalább elrakta a pisztolyát. Kételkedni kezdtem az elmém épségében. Témisz, Horowitz, a kórház… hagymázas víziónak tűnt az egész. Behunytam a szemem, és banális dolgokra koncentráltam, hogy visszakényszerítsem magam a valóságba.

Hogy a tárgyra térjek, - vette vissza a szót Ed Philips. – jelenleg a lakott világmindenség tökéletesen áttekinthetetlen halmaz. A gyarmatokról senkinek semmiféle valódi nyilvántartása nincs. Azt sem tudja senki, hogy az univerzumban az emberiségnek voltaképpen hány állama, illetve hány ahhoz hasonló képződménye létezik. Sok esetben elmosódtak a határok cég és állam között.